Dolgos "hétköznapok"

Épp retusálok. Esküvőt. Kell egy kis szünet néha. Csak annyi, hogy picit eltávolodjak a géptől, hogy utána újra tiszta fejjel, objektíven lássam, egyben az eddigi munkám. Másként belesüllyednék, és elvesznék úgy érzem. Ez más munka mint amikor a keresőn keresztül nézve kémlelem a világot, és igyekszem a legjobb beállítást, elképzelést a kétdimenziós síkra leképezni. Ilyenkor bevillan, hogy a kép készítésekor mi is történt, milyen fények voltak, ki hol állt, és mit csinált. Hogyan instruáltam a párt. Most nem távolodtam el a géptől, mert az éreztem picit írnom kell. Közben még ajánlatkérés is érkezett. 2020 ősz. Plusz egy most szeptember végére, hétköznapra. Válasz megírva.

Közben eszembe jutnak a gyermekeim. Mindig itt vannak. Hiányoznak, nagyon. De most pénteken láthatom őket. Ez jobb kedvre derít. Zenét kikapcsolom, és csend vesz körül. Picit még süllyednem kell meg kell tapasztalni a mélységet is, hogy a magasságot értékeld. Eszembe jut, hogy nemrég végeztem egy felmérést, ahol valaki azt írta vissza, hogy néha látszódik az aktuális hangulatom a képeimen. S szerinte ez nem jó. Szerintem jó. Ember vagyok. Művésznek tartom magam, és mint ilyen, megengedhetem magamnak, hogy a lelkem tükröződjön a munkámon. Ez ilyen "játék". Olvass el egy verset, és érezni fogod a költő mit érezhetett. Nézz meg egy festményt, és már a színek, tónusok megadják a lelki magasságod... vagy mélységed. Azt nem biztos, hogy eltalálod, mire gondolt az alkotó, de az érzés ott van. Ilyen a fotózás is. Nem gép vagyok. Nem egy robot. Ezért kell kiszakadnom néha az utómunka "monotonitásából", hogy utána ismét ott legyek azon az esküvőn, és az ottani érzéseim legyenek úrrá rajtam, így az esküvői lelki hangulatom fog tükröződni. A legjobbat érdemlik ők is. Boldogok. Én is az vagyok, és az leszek. A gyermekeim is.

Zene visszakapcsolva. Lélek emelkedik... vissza a gyönyörű párhoz :)